Az ISIS megy - Irán jön ?
Mindenki egyetért abban, hogy
miután az amerikai csapatokat Obama utasítására 2010- ben
kivonták Irakból, az ott keletkezett űrt használta ki Al Bagdadi,
megalakítva az ISIS Iszlám Állam kalifátust. A példátlanul
kegyetlen iszlám terrordiktatúra szétverését a szunnita országok
és a siíta muszlimok állama, Irán is támogatja. A kérdés az,
hogy az ISIS szétverése után szabaddá váló terület ( ami
jelenleg Irak egyharmada és Szíria negyven százaléka ) milyen
hatalom kezébe kerül. Ha Irán kerekedne felül akkor Teherántól
Bejrútig egy teljesen összefüggő területöv ura lenne , a térség
legradikálisabb iszlám hatalma. Az ebben rejlő veszélyeket nem
kell hangsúlyozni. Irán vezetése több ezerszer nyíltan is
közölte, hogy elsőrendű célja Izrael fizikai megsemmisítése,
eltörlése.
Az Iszlám Állam visszavonulása révén
keletkezett vákuumot fokozatosan Irán tölti ki, figyelmeztetett
Yossi Cohen, a Moszad főnöke a vasárnapi [ 2017. augusztus 13]
kormányülésen. Irán szíriai, libanoni, iraki és jemeni
szomszédain keresztül terjeszkedik és arról az álmáról sem
mondott le, hogy nukleáris nagyhatalommá váljon. Sajnálatos módon
az Iráni egyezmény tovább erősíti a diktatúrát és még
agresszívebbé teszi terjeszkedését a térségben. A 2015-ben
elfogadott megállapodás óta Irán gazdasága fellendült, Teherán
jelenlegi, nemzetközi cégekkel kötött üzleti megállapodásai
pedig tovább erősítik ezt a tendenciát – mutatott rá Cohen.
Benjamin Netanyahu izraeli
miniszterelnök, aki a megállapodás megkötése előtt többször
figyelmeztette a világot, beleértve az Egyesült Államok akkori
vezetőségét is – az egyezmény kártékony voltára, most így
foglalta össze országa álláspontját: Izraelt semmiféle
nemzetközi megállapodás nem köti Iránhoz, így továbbra is arra
törekszik, hogy határozottan, sokféle módon védekezzen vele
szemben.
A kormányülésre azt követően
került sor, hogy három nappal előtte Donald Trump azt nyilatkozta:
Irán nem azt a benyomást kelti, hogy összhangban cselekedne az
egyezménnyel, amelyet ő, személy szerint katasztrofális
megállapodásnak tart. „Személy szerint én nem hiszem, hogy
tiszteletben tartanák, de van időnk, meglátjuk”.
Komoly vitákat követően az Egyesült
Államok külügyminisztériuma július 17-én tanúsította, hogy
Irán összhangban cselekszik a megállapodással. A hatályos
törvények értelmében azonban a kormánynak kilencven naponként
értesítenie kell a Kongresszust azt illetően, betartja -e a
megállapodást Irán vagy sem – úgyhogy az értékelés még
változhat.”
Forrás: Jpost
Hasonló veszélyre figyelmeztetett
néhány héttel ezelőtt Henry Kissinger az Egyesült Államok volt
államtitkára is egy, a CapX-ben közölt
cikkében. [Rend és káosz egy változó világban ]
„Irak és Szíria hatalmas területein
egy radikális ideológiát képviselő, vallásos hadsereg, az ISIS
a modern civilizáció könyörtelen ellenségének nyilvánította
magát és arra törekedett, hogy a különféle berendezkedésű
államok nemzetközi rendszerét egyetlen, sária törvénykezésű
iszlám birodalommal váltsa fel.”-írta a 94 éves Kissinger.”Egy
ilyen helyzetben többé már nem állja meg a helyét az a
hagyományos bölcselkedés, mely szerint az ellenségem ellensége a
barátomnak tekinthető. A mai Közel Keleten ugyanis könnyen
előfordulhat, hogy az ellenségem ellensége az én ellenségem is.
A Közel-Kelet, ideológiai instabilitása, és specifikus akciói
miatt az egész világra hatással van.”
.„A környező világ ISIS elleni
háborúja jó példa lehet erre” - folytatta. „ Az ISIS-től
független erők – beleértve a siíta Iránt és a vezető
szunnita államokat – egyetértenek abban, hogy meg kell
semmisíteni. De vajon milyen entitás örökli majd területeit ?
Egy szunnita kolaíció ?Vagy egy Irán által dominált befolyási
övezet ? Nehezen megválaszolható kérdés, hiszen Oroszország és
a NATO tagállamok egymással ellentétben álló erőket támogatnak.
Ha az ISIS által megszállt területeket az Iráni Forradalmi Gárda
vagy az általa kiképzett és irányított siíta erők foglalják
el, egy Teherántól Bejrútig nyúló területi öv jöhet létre,
amely egy radikális iráni birodalom megjelenését is jelentheti
egyszersmind.”
Tavaly [2016] novemberben – mint az
Algemeiner is beszámolt róla – Kissinger azt nyilatkozta, hogy a
legnagyobb kihívás, amellyel a Közel- Keletnek szembesülnie kell,
az, hogy az egyszerre birodalmi és dzsihádista Irán dominanciára
tehet szert. (A térségbeli robbanást megelőzendő az EgyesültÁllamoknak az iráni terjeszkedést kell megállítania )
Forrás : Algemeiner
Régi Kol Israel, Izraeli Tükör
összefoglalója
Kapcsolódó:
Amerika stratégiai bénultsága (Caroline Glick)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése