Európa: a cenzúrázott film, amelyet nem akarnak, hogy megnézz

A mód, ahogy a WDR sort kerített a közvetítésre, egyedülálló volt: a film elején, majd a vetítés során rövid időközönként figyelmeztető bejátszások jelentek meg, amelyek közvetett módon újra meg újra arra szólították fel a nézőket, ne higgyék el a filmben látottakat.
A film nem a neonácik antiszemitizmusáról szól, hanem arról, hogyan fogadja el ezt a fősodrú tömegtájékoztatás, a politikusok, a baloldaliak, a muzulmán „Palesztina”-aktivisták, a rapperek és az egyházi szervezetek.
„Franciaország az a nyugati ország, ahol a 21. század folyamán a legtöbb zsidót ölték meg (14 zsidót gyilkoltak meg csak azért, mert zsidók.). Valamennyiüket muzulmánok, nem pedig szélsőjobboldaliak ölték meg. És az ARTE azt akarja, hogy soha ne szerezz erről tudomást.”...”amikor a film készítői leleplezték a hazugságokat, főleg az ARTE hazug narratíváját leplezték le”. - Jean Patrick Grumberg, a Dreuz című, francia nyelvű híroldal újságírója

Párizsi intifáda, 2014.július 26. Egy kép most is többet mond ezer szónál: "palesztin"-párti tüntetők -horogkereszt a Köztársaság szobrán

Hatalmas botrány forrásává vált egy német -francia film, amelyet senki nem láthat legális módon Európában, készítői ellen pedig olyan lejárató-és gyűlöletkampányt indítottak a német köztévé műsor-szolgáltatói, amelyre még nem volt precedens.

A botrány középpontjában a 4500 alkalmazottat foglalkoztató és 1,4 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező Westdeutsche Rundfunk (WDR), valamint az ARTE, egy német – francia kultúrcsatorna áll.

A Kiválasztottak éskitaszítottak – az európai zsidók iránti gyűlölet című filmet csupán egyetlen egy éjszakán keresztül vetítik az Egyesült Államokban, augusztus 9-én. A Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ bejelentette, hogy azt követően, hogy a francia és német tévécsatornák „megpróbálták eltüntetni a filmet a süllyesztőben mielőtt beszennyezné az igazsággal a közvéleményt”, levetítik azt. Abraham Cooper rabbi, a központ munkatársa ezt nyilatkozta a Gatestone Institutenak adott interjújában: „Ez olyan film, amelyet mindenkinek meg kell néznie, akit az antiszemitizmus és akit Európa demokratikus jövője aggaszt. Ez egy igazmondó és a píszít porig romboló dokumentumfilm”.

Az igazság az, hogy a mai Európában egyre nehezebb kimondani az igazságot.

A filmet az ARTE készítette, a WDR támogatásával, de most megpróbálja eldugni. A film nem a neonácik antiszemitizmusáról szól, hanem arról, hogyan fogadja el ezt a fősodrú tömegtájékoztatás, a politikusok, a baloldaliak, a muzulmán „Palesztina”-aktivisták, a rapperek és az egyházi szervezetek. Kezdetben azt állították, a film „provokáció”, ami „olajat önt a tűzre”, és a franciaországi terror-helyzet miatt nem vetíthető le.

Később „technikai újságírói hiányosságokra” hivatkoztak, amelyek miatt a filmet nem lehet kivenni a „veszélyes anyagokat” tartalmazó szekrényből.

Kép: Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét állva tapsolják a brüsszeli Európai Parlamentben, miután beszédében valótlanul azt állította, hogy az izraeli rabbik a palesztinok vizének mérgezésére szólítottak fel. Abbász később visszavonta állítását és beismerte, hogy az nem felelt meg a valóságnak. (Kép forr: Európai Parlament)

Zsidók gyilkosai mint díszpolgárok

Az ARTE műsorainak olyan filmek is részét képezik, mint A silwani kis kődobáló – egy, a cuki jeruzsálemi arab gyerekekkel, akik csupán „zsidómentessé” akarják tenni környezetüket - rokonszenvező riportfilm.

Hajlandó lenne valaha is ez a csatorna egy, az antiszemitizmusról szóló komoly filmet sugározni? - tette fel a kérdést a Gatestone Jean Patrick Grumbergnek, a Dreuz , egy francia nyelvű híroldal munkatársának. „Franciaország egyszersmind az az ország, ahol kommunista polgármesterek palesztin zsidó gyilkosokat ünnepelnek díszpolgárjaikként. Az Arte sohasem ítélne el egy kommunistát. Ehelyett a terroristákat 'szabadságharcosokként' mutatja be, az Arte France vezetőségébe pedig soha, de soha nem vennének fel olyanokat, akikről annak a puszta gyanúja merül fel, hogy Izrael mellett állnak vagy konzervatívok. Tulajdonképpen csak a radikálisokat várják tárt karokkal -” nyilatkozta az újságíró.

Grumberg szerint a francia média csaknem 100% Izrael-ellenes. Bárkinek, aki Izraelt támogatja, el kell ezt titkolnia, vagy megtorlások veszélyének teszi ki magát.

És ebben a hihetetlen környezetben a Francia Televízió és az ARTE a legrosszabbak a balos iszlamisták közül.

„Először is, a francia ARTE műsorvezetői azért zárkóztak el egy, az európai antiszemitizmusról szóló film készítésétől, mert nagyon is jól tudták, hogy ez a muszlim antiszemitizmus témájára is nagy hangsúlyt fektetne, a muszlim antiszemitizmus pedig tabutéma Franciaországban, különösen baloldalon és a médiában.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Franciaország az a nyugati ország, ahol a 21. század folyamán a legtöbb zsidót ölték meg (14 zsidót gyilkoltak meg csak azért, mert zsidók.). Valamennyiüket muzulmánok, nem pedig szélsőjobboldaliak ölték meg. És az Arte azt akarja, hogy soha ne szerezz erről tudomást.”

A németországi ARTE azonban kész volt a projekt megvalósítására. De, mint Grumberg elmondta, az ARTE-nek rá kellett döbbennie, hogy a film készítői, Joachim Schroeder és Sophie Hafner sokkal messzibb mentek az európai muszlimok zsidógyűlölete elítélésénél.

„A film készítői az EU által finanszírozott, Izrael-ellen uszító civil szervezetekig ástak le, és a valós tények ellenőrzése révén leleplezték a média hazug narratíváit, hogy ki-ki eldönthesse, van-e valóságalapjuk az Izrael elleni vádaknak Júdea-Szamária és Izrael területén. És egyet sem találtak. Amikor a hazugságokat leleplezték, főleg az Arte hazug narratíváját leplezték le.”

Cenzúra és lejáratókampány

Amint a két műsorszolgáltató tudomást szerzett a film tartalmáról, minden kapcsolatot megszakítottak a film készítőivel. Ettől kezdve a nyilvánosság előtt igyekeztek lejáratni a munkát.

A WDR felelős szerkesztőjét, aki a szerződéssel összhangban levőként jóváhagyta a filmet, az ellenségesség, zaklatás és pszichoterror olyan áradata érte kollégái részéről, hogy úgy döntött, korkedvezménnyel nyugdíjaztatja magát. Csak a nagyszámú ellenzéki reakciónak köszönhető, hogy a filmet kétszer levetítették, és akkor is csak hatalmas nyomás hatására. Történészek és újságírók, akik látták a filmet, azt követelték, kapjon nyilvánosságot.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa szintén támogatta ezt a kezdeményezést. Ennek ellenére a film június 13-i premierje illegális volt. Németország legnagyobb és legnépszerűbb bulvárlapja, a BILD, 24 órán keresztül vetítette oldalán a film eredeti változatát, a WDR engedélye nélkül. (A filmet valaki a You Tube-ra is feltöltötte, de aztán letiltotta.) Ezt követően a cenzúráról folytatott vita annyira felforrósodott, hogy a WDR úgy érezte, muszáj levetítenie a filmet.

A mód, ahogy a WDR sort kerített a közvetítésre, egyedülálló volt: a film elején, majd a vetítés során rövid időközönként figyelmeztető bejátszások jelentek meg, amelyek közvetett módon újra meg újra arra szólították fel a nézőket, ne higgyék el a filmben látottakat. El kellett olvasniuk bizonyos, a WDR honlapján elérhető, látszólag szükséges kiegészítéseket és magyarázatokat – egy harminc szövegből álló 'ténylistát'. Az egyik példa: Mahmud Abbász, az Európai Parlamentben elmondott beszédében, valótlanul az alábbiakat állította:

'Mindössze egy hét telt el azóta, hogy az izraeli rabbik egyértelmű nyilatkozatot adtak ki. Ebben azt követelték, kormányuk mérgezze meg a vizet, hogy palesztinokat gyilkoljon.'

Nos, a WDR szerint ebből a kijelentésből senkinek sem szabad arra a következtetésre jutnia, hogy „Abbász beszéde annak a középkor óta élő legendának a része, mely szerint a zsidók kutakat mérgeznek, hiszen végső soron Abbász itt nem is beszél kutakról.”

Az antiszemita NGO -biznisz

A film azt is pontosan bemutatja, hogyan támogatja néhány egyházi szervezet gazdasági eszközökkel – állampolgárai és termékei bojkottálására irányuló kísérletekkel – megsemmisíteni Izraelt. A WDR szerint azonban ez az állítás hamis, és bizonyítékként ezeknek a szervezeteknek a nyilatkozatait idézi, melyekben visszautasítják, hogy bárminemű kapcsolat fűzné őket a bojkott mozgalomhoz. Csakhogy az a hazugság, amit a WDR állít. Az izraeli civil szervezetek átláthatóságát szorgalmazó NGO Monitor nevű szervezet szakszerűen, tényanyaggal http://www.ngo-monitor.org/reports/fact-checking-wdrs-faktencheck/ bizonyította, hogy [WDR] „ténylistája” nem felel meg a valóságnak:

„Végre lelepleződik az NGO-bohózat”- nyilatkozta Olga Deutsch, az NGO Monitor európai szerkesztőségének vezetője.

„A civil társadalom szükséges és kulcsfontosságú, de az NGO-knak olyan hatalmas összegek állnak rendelkezésükre és annyi hatalom összpontosul a kezükben ahhoz, hogy a világ egyik legkevésbé stabil és konfliktusoktól leginkább terhelt térségében tevékenykedjenek. Eközben senki sem támaszt feléjük olyan követelményeket, hogy átlátszóak legyenek és felelősségteljesen járjanak el. Egyebek mellett a film ezt is bebizonyítja.”

2015 elején, amikor TuviaTenenbom Kapd el a zsidót ! című könyve német nyelven megjelent, volt már hasonló vita Németországban. Ebben az Izraelben tett utazásáról szóló könyvében a szerző arról számol be, hogy sok, európai finanszírozású izraeli civil szervezet antiszemita. A B'Tselem nevű, az EU által finanszírozott NGO fő – felügyelője pl. egyebek mellett holokauszt-tagadó is. „Az európai 'elit' sokkal inkább antiszemita, mint az átlag-muszlim. Amit az európaiak művelnek Izraelben nem más, mint a múlt náci ideológiájának a folytatása: arra használják fel az NGO-kat, hogy befejezzék a munkát, amelyet nagyapáiknak nem sikerült a II.világháború alatt” - szögezte le Tenenbom a Gatestone-nak adott interjújában.

Kép: Párizs, 2014 július 20. Egykor vallási toleranciájáról és szekularizmusáról híres világváros

A „párizsi intifáda”

A film vége felé néhány Sarcelle-ben, Párizs egyik külvárosában élő zsidóval készült interjút mutatnak be. „Arról álmodozom, hogy alijázni fogok [Izraelbe költözöm] és az izraeli hadseregben fogok harcolni.” - mondja egy 13 éves fiú. „Megkérdeztük a fiút, volt -e már valami rossz tapasztalata a támadó huligán csőcselékkel és hogy érzi magát itt Sarcelleben. Ha nekem kellene ilyesmivel nap mint nap szembesülnöm, én is azt mondanám: ki akarok szabadulni innen.” - emlékezett vissza Joachim Schroeder, a film egyik készítője a Gatestone-nak adott interjújában.

Az eredeti film egy Saecelles-i támadást is dokumentál, amelyet a „palesztin- párti aktivisták” által 2014 júliusában összetört kocsik és ablakok képeivel egészítettek ki: 2014 nyaráig Sorcelle-t a működő multikulturalizmus modelljének tekintették. Zsidók, muzulmánok és keresztények éltek egymás mellett a város 60.000-es lélekszámú negyedeiben. És aztán jött 2014 július 20. vasárnapja.

„Palesztina: gyertek, aknavetőkkel, tűzoltó-készülékekkel, botokkal felfegyverkezve, gyertek minél többen, mert feldúljuk Sarcelle zsidó negyedét” - hallható a számos agitáció egyikében. Több mint 3000 demonstráló jelent meg. A zsinagógára molotov - koktélokat dobtak. A rendőrség megakadályozta a terület letarolását. „Halál a zsidókra!”, „Hitlernek igaza volt!”- kiabálta a tömeg. Az erőszakos csőcselék egy zsidók által működtetett patikát és egy kóser szupermarketet is feldúlt. Mindkettőt felgyújtották. A rendőrség „párizsi intifádát” emlegetett.

A zsidó tinédzserek számára, akik „már születésüktől fogva megtapasztalták az antiszemitizmust, egy fajta megváltás volt kimenni Izraelbe” - mondja François Pupponi, Sarcelles szocialista polgármestere a film egyik interjújában.

A francia zsidók úgy érzik, nincs jövőjük Franciaországban, és hogy el kell hagyniuk hazájukat, ha békében és biztonságban akarnak élni. Nem helyénvaló azt mondani nekik, hogy nincs igazuk, így azt mondom, igazuk van. De aztán arra kérem őket, maradjanak. Ha ugyanis elmennek, Franciaország meghal. Hogy miért? Mert ha a zsidók nem élhetnek itt hitük szerint, akkor ez a szekuláris köztársaság, a vallásszabadság világhírű eszméjének a bölcsője nincs többé.

Az antiszemitizmus mint mainstream

A film körüli botrány élethűen tükrözi, hogyan is állnak a dolgok a kultúrával és a szólásszabadsággal Európában.”A WDR azok közé tartozik, akiket ebben a filmben kritizálunk” - mutat rá Schroeder. „Eddig a pontig csak találgatni lehetett ezt [az antiszemitizmust] illetően, de a mód, ahogy ezt a műsort kezelték, nagyon is egyértelművé tette.”

Az európai antiszemitizmus nem a marginális csoportokból jön. A gyűlöletet főleg a baloldali liberálisok - „az értelmiségiek” gerjesztik. A film végén Sammy Ghozlan, egy nyugdíjas párizsi rendőrparancsnok, egy zsidó, aki Algériából menekült Franciaországba, ezt mondja:

„Biztos vagyok benne, hogy a Franciaországban élő arabok soha nem támadtak volna rá a zsidókra, ha meg nem győzték volna meg őket arról, hogy kötelességük bebizonyítani szolidaritásukat palesztin hittársaikkal. Másképp soha nem tették volna. Meggyőzték őket, hogy ez szükséges. És miután a hatalom birtokosainak egy része, polgármesterek vagy miniszterek, vették a bátorságot, hogy ezt megtegyék, ők [ a muszlimok] is igazoltnak látták a támadást, így támogatták őket.”

„Ez filmünk egyik legfontosabb üzenete” - mondta Joachim Schroeder a Gatestone-nak. „Ki ösztönözte őkat arra, hogy ezt megtegyék? Nem csupán fivéreik és nővéreik, hanem a teljes német és francia mainstream.”

Ford: -kk -

A szerzőről: Stefan Frank Németországban élő író és újságíró