A belülről szétrombolt Európa
Melanie Phillips
A modern kor egyik, magát
legmakacsabbul tartó mítosza szerint az antiszemitizmus a politikai
jobboldal anomáliája. Manapság azonban az az igazság, hogy
jóllehet az antiszemitizmus kétségtelenül jelen van egyes
jobboldali körökben is, a modern zsidógyűlölet – amely az
Izrael államában megtestesülő, démonizált zsidó kollektív
alakjára vetül ki – fő motorja a baloldal, a legteljesebb
összhangban együttműködve a muzulmán és az arab világgal.
Az egyik, az ARTE nevű, német-francia
kulturális tévécsatorna megbízásával készült dokumentumfilm,
azt mutatja be, hogyan fogadja el az antiszemitizmust a fősodrú
tömegtájékoztatás, a politikusok, a baloldal,a muzulmán
„Palesztináért” - aktivisták, rapperek és egyházi
szervezetek. A műsort az egyik legnagyobb európai tévétársaság,
a Westdeutsche Rundfunk (WDR) is támogatta. Később azonban, mint a
Gatestone Institute cikke (Európa: a cenzúrázott film, amelyet nem akarnak, hogy láss)
beszámol róla, a német -és a francia tévécsatornák minden
tőlük telhetőt megtettek, hogy a süllyesztőbe ássák, készítői
ellen pedig rágalom-és gyűlöletkampányokat indítottak.
Úgy tűnik, hogy a filmkészítők fő
bűne annak bemutatása volt, hogy az EU által finanszírozott
„civil szervezetek” kulcsszerepet játszanak az Izrael-ellenes
uszításban. A tévétársaságok minden kapcsolatot megszakítottak
a film készítőivel és a nyilvánosság előtt befeketítették
őket. A WDR szerkesztőjét, aki korábban elfogadta a filmet, addig
zaklatták, míg idő előtt nyugdíjaztatta magát. A botrány
kitörését -és a németországi, történetesen illegális –
premiert követően a filmet mindössze kétszer vetítették le,
őrületes nyomás közepette.
A későbbi fejleményektől egyszerűen
leesik az ember álla:
„A mód, ahogy a WDR sort kerített a
közvetítésre, egyedülálló volt: a film elején, majd a vetítés
során rövid időközönként figyelmeztető bejátszások jelentek
meg, amelyek közvetett módon újra meg újra arra szólították
fel a nézőket, ne higgyék el a filmben látottakat. El kellett
olvasniuk bizonyos, a WDR honlapján elérhető, látszólag
szükséges kiegészítéseket és magyarázatokat – egy harminc
szövegből álló 'ténylistát'. Az egyik példa: Mahmud Abbász,
az Európai Parlamentben elmondott beszédében, valótlanul az
alábbiakat állította:
'Mindössze egy hét telt el azóta,
hogy az izraeli rabbik világos nyilatkozatot adtak ki. Ebben azt
követelték, kormányuk mérgezze meg a vizet, hogy palesztinokat
gyilkoljon.'
Nos, a WDR szerint ebből a
kijelentésből senkinek sem szabad arra a következtetésre jutnia,
hogy „Abbász beszéde annak a középkor óta élő legendának a
része, mely szerint a zsidók kutakat mérgeznek, hiszen végső
soron Abbász itt nem is beszél kutakról.”
Ezért halad a megsemmisülés útján
Európa. Azért, mert morális, intellektuális és spirituális
szinten belülről rohad.
Ford: -kk-
A szerzőről:
Melanie Phillips brit
újságíró, író és politikai kommentátor. Szakmai pályafutását
a politikai spektrum baloldalán kezdte: a New Statesman-nél,
majd 1977-től 1993-ig a The Guardiannél dolgozott. Az
évek múltával egyre inkább jobbra tolódott, jelenleg a The
Times, a The Jerusalem Post és a The Jewish
Chronicle munkatársa. Phillips olyan liberálisként határozza
meg magát, akit „fejbe kólintott a valóság”.
Oldala: http://www.melaniephillips.com/
Melanie Phillips további cikkei,
magyarul:
Videó
Melanie Phillips:Az antiszemitizmus nem
ugyanaz, mint az iszlamofóbia
Az angol nyelvű videón Melanie
Phillips azt fejtegeti, miért olyan veszélyes a baloldalnak az a
kísérlete, amellyel egyenlőségjelet akar tenni az iszlamofóbia
és az antiszemitizmus közé. Ebbeli igyekezetükben elterelik a
figyelmet az iszlamizáció valós veszélyéről
Megjegyzések
Megjegyzés küldése